Az előző bejegyzés óta kicsit megváltoztak a dolgok. Kedves 99%-al kapott új munkát, korábbi kezdéssel, így nagy hirtelenjében kiderült, hogy még június 3 előtt elköltözünk. A kisteherauto már valószínű beért az új városba, új otthonba.

Samu elég nehezen viseli a költözködést. Miután meglátta az üres nagyszobát, ahol előtte az ágyunk, az Ő ágya és egyéb minden található volt, egészen kiborult.

A változás szele meglepte Ővele együtt minket is. Remélem, hogy a lányoktól eltudunk köszönni, de üsse kavics vágjunk bele az új életbe!

Sok pozitivum szól a költözés mellett. Saját lakásban leszünk, közel anyósom, akivel jó a kapcsolat. Lesz segítség a Samuval, Kedvesnek új munka, több pénz, egzisztenciális stabilitás.

De mindezek mellett rettenetesen félek.

Félek az újtól, pedig ez rám korábban nem volt jellemző. Lehet, hogy a szülés változtatott meg, sőt biztosan. Én aki egyik országból a másikba költözködött, aki hónapokig diszkóban dolgozott és buliból buliba járt, aki könnyen vette az új dolgokat,  de rég volt, tán igaz se volt,

valami megváltozott az elmúlt 1 évben.

Lehet, hogy az Anyaság, vagy a házasság, de be kell vallanom, hogy felnőtt életemben talán először, de rettegek a attól, hogy mi vár rám.

Be tudok-e illeszkedni az új városba, új vallási közösségbe, új lakásba, új mindenbe??? Milyen hamar találok új barátokat? Fenn tudom-e törés nélkül tartani a kapcsolatot a jelenlegi BFF-jeimmel?

 

Ezek az új dolgok rémisztenek meg igazán. Mindemellett megállom-e a helyem, mint Anya, Feleség, NŐ?

Sok dolog nehezedett a vállamra az elmúlt fél évben, sok stressz, sok nehézség.

Elég lesz-e pénz, mikor menjek vissza dolgozni, de én azért szeretem a gyerekem/családom, nemakarok kimaradni a kisfiam életéből, milyen a bölcsi, én is szülő vagyok,de félek tőle, de jól csinálom, mert él a gyerek, és kerek egész 8300gramm 68-69cm....

Minden tökéletes lesz!!

Na ezek a dolgok járnak a fejemben. Kissé kaotikus, mint a jelenlegi lelkivilágom. De már látom az alagút végén a fényt.

Remény- Hope-

Izzadás_- Sweat-

Talán a legkeményebb dolog az életben állandó reménységben lenni.

Igen. Ez az én életem. Mindenáron hinni, és küzdeni. Hinni abban, hogy mindenből van kiút, minden esés után fel kell állni, és tovább menni az úton, megbocsátani, még ha nehéz is,

és csak előre menni, úgy, hogy közben meg kell élni minden pillanatot.

 

Hát megélem a költözés pillanatát is, elmerülök a félelmeimben, hogy erőt merítsek és leküzdjem őket, és tényleg a hátam mögött legyenek, és úgy tudjak kilépni a mostani a lakásunkból,és beszállni az autóba, hogy valami új felé tartok, valami új van készülőben, és hagyni, hogy az új érzések okozta izgatottság betöltse a tüdőmet levegővel, és mikor sóhajtok, aztán beszívom a levegőt, az a szellő már  új illatot hozzon, és az járja át a testem, lelkem, mindenem. Új izgalmakkal, és kihívásokkal együtt.

Megosztás a facebookon